Hőn szeretett Újpestem népszerű polgármestere, Derce Tamás egykori nagy elődje,
Ugró Gyula példáját követi. Derce, ha már nem Gyula, legalább ugró akar lenni.
Ugró Gyulát a század elején kétszer is megválasztották újpesti polgármesternek,
akkoriban lett a település községből, rendezett tanácsú város. Ugró Gyula bácsi
családi sírboltja előtt mindig megemelem bézbólsapkámat, kinn, a megyeri
emetőben, amikor a családomhoz megyek látogatóba. Hál' isten, nem laknak nagyon
szétszórva, apám és anyám a 39-es, nagyszüleim a 34-es és az 50-es parcellában,
feleségem nagyszülei a 14-esben, apósom a halottasház mellett. Talán ebből is
látszik, hogy ősújpestiek vagyunk, jogom van beleszólni, hogy a IV. kerület
elszakadjon-e a fővárostól. (Csak úgy mellékesen: igazi újpestinek olyan nem
jön ki a száján, hogy IV. kerület, legfeljebb ha a tiltott helyen vizelésért
igazoltató rendőr kéri a pontos lakcímét.)
Újpesten születtem az Árpád kórházban, a nejem és a fiam dettó. Anyám Újpesten
született, az Árpád úton, Marx bácsi borbélyüzlete mellett, ahol most az újpesti
MIÉP-székház van. Anyai nagyanyám is Újpesten született, nagyapám és 16 testvére
mind Újpesten volt asztalosinas, segéd és mester. Apám 13 éves korától volt
újpesti, apai nagyapám az újpesti ingatlanközvetítőt vezette, de akkoriban
nem gazdagodott meg belőle. Mindezt csak azért meséltem el, hogy jussom legyen
szólni. Beleegyezem! Derce csinálja meg a kiugrást, szakadjunk el Budapesttől.
Fájó szívvel, de egyetértek vele. De csakis akkor, ha a kiugrás után rögvest
csatlakozunk is valahová, mert rossz egyedül. Történetesen nem Dunakeszihez,
Gödöllőhöz, Erdőkerteshez vagy a fóti Corához, Metróhoz, Praktikerhez gondolom.
Hanem egy komoly, gazdag államhoz, amelytől várhatunk metrót, kutyafuttatót,
földbe süllyesztett autópálya-lehajtót, dunai hidat és sok-sok polgári kaszinót.
Én speciel valamelyik amerikai államra gondoltam, s akkor Újpest révén egy újabb
csillaggal gyarapodna az amerikai lobogó.
Már körül is néztem, Alabama például nekem nagyon szimpatikus. Állítólag már nem
is verik az afroamerikaiakat, sőt van két olyan törvényük, ami egy átlag-újpesti
számára úgy kell, mint az igazságos forrás-megosztás. Az alabamai törvények
kimondják, hogy tilos vasárnap dominózni, és tilos templomban álbajuszt viselni.
Ott szeretnék élni vagy esetleg Georgiában. Ebben az államban kirakati babát
tilos nyitott redőny mellett átöltöztetni. Gyakorta látom az újpesti áruház
kirakatában, hogy csinos kirakatrendező-lányok meztelen próbababákat szednek
szét darabokra, leválasztják a combjukat, úgy húzzák a fenekükre a csipkebugyit.
Ha csatlakozunk Georgiához, ez nem fordulhatna elő az újpesti városközpontban.
Persze Florida sem lenne rossz. Ott mindig szép az idő, az újpesti kisnyugdíjasok
azonnal dúsgazdagok lennének, s golfozni járhatnának a West Green Apple
szabadidőklubba. Az is megnyugtató, hogy egy floridai törvény értelmében
hajadonnak vasárnap tilos ejtőernyővel ugrani. Mennyivel más lenne az újpesti
floridai élet!
Ifjúkorom óta vonz a titokzatos Illinois is. Már kiejteni sem egyszerű, bár az
amiknak Káposztásmegyerbe törne bele a nyelvük. Illinois-ban az a legjobb, hogy
egy helyi törvény szerint tilos pizsamában horgászni. Ez a garanciális jogszabály
jól jönne Újpestnek. Sokszor látok újpesti polgárokat a Szúnyog-szigeten
horgászni: szovjet katonáktól csencselt pufajkában, cserélt tűzoltónadrágban,
holland bálás butikból származó indonéz menyasszonyi ruhában, a rákospalotai
kínai piacon vett, kalkuttai száriban, a Nyugati-aluljáróban csoszogó
inkazenészektől fillérekért vásárolt perui poncsóban. Itt is rendet vágna
az illinois-i törvény: Újpesten senki sem pecázhatna csíkos pizsamában!
A megtestesült álom csakis Kalifornia. Képzeljék el, kedves újpesti testvéreim,
kiválunk a büdös Budapestből, s egyből lecsatlakozunk Kaliforniához. Az maga a
paradicsom. Long Beachen például tilos minigolfpályán káromkodni. Sőt San
Franciscóban tilos használt alsóneművel autót mosni. Ez kell nekünk! Ha a
Szonda vagy a Medián felmérést végezne egy tavaszi vasárnap délelőtt, hány
újpesti lakótelepi úrvezető csiszatolja szakadt gatyájával és felesége lukas
bugyijával lerohadt Zsigáját és Skodáját, akkor bizony meglepő eredmény jönne
ki. A teendő tehát egyértelmű: Újpest, válj el, s csatlakozz Kaliforniához!
Azok a dúsgazdag népek talán még azt is megoldanák, hogy busszal este 11 után
is ki lehessen jutni Kápmegyer II.-re!